Szőnyei György

Képzőművész, a vizuális kifejezés szabadkézi mestere. Betűterveiben kezdetben mégis a körző és vonalzó segítségével igazította szabályosra a vonalakat...

Interjú Szőnyei Györggyel

– Hogyan születtek az első betűi?

– Még az Iparművészeti Főiskolán kezdodött. Diáktársam, Nagyvári László munkái voltak az igazán inspirálók. Tőle láttam először, hogy grafikai terveiben a koncepcióhoz illő betűket maga rajzolja, nem kliséket használ. A Letraset, Chartpak-féle klisékkel másokhoz hasonlóan persze én is sokat próbálkoztam, de az igazi élményt a saját betűk kreálása jelentette. Nem teljes karakterkészletek voltak ezek, szavak, kifejezések, sorok, éppen annyi betű készült el, amennyire aktuálisan szükség volt.

– Melyik volt az első teljes betűkészlet?

– 1989-ben, a Labirintus. A Chartpakhoz küldtem be és nagy meglepetésemre elfogadták. Megjegyzem, az utolsó pillanatban szálltam fel a süllyedő hajóra, nem sokkal ezután megszűnt a font profil a cégnél. Egyébként is, valahogy örökké késésben, vagy talán inkább elmaradásban érzem magam. Felismerem a korszerű áramlatokat, de valahogy mindig egy kicsit később mint kellene. Amikor a Brody-féle experimentális hullám kifáradóban volt, akkor már nem sikerült a Morisawa zsürit megnyerni szúette tipográfia fedőnevű sorozatommal, ami a korábbi nyertes munkám kissé elrajzolt, szabálytalan, grafikusabb változata volt. Arra gondolok, hogy talán a kezdet kísért. Ugyan gyerekkorom óta rajzolok, a főiskolára azonban csak 23 éves koromban kerültem, és a fiatalok között elkésettnek, vénnek éreztem magam. Talán ezt az öt évet keresem azóta is.

– Annak idején a hazai sajtó attól volt hangos, hogy Ön Japánban nyert díjat.

– Szerencsés véletlen, hogy a Váradi Júlia szerkesztette egykori művészeti ajánlóműsor, amely erroő hírt adott, közvetlenül a Dallas vetítése előtt (vagy talán utána) következett. Másnap tényleg sokan szorongatták a kezemet. A Möbiusz betűvel a japán Morisawa cég pályázatának különdíját nyertem el. A Morisawa a legnagyobb japán betűgyártó cég. Három évente írják ki a pályázatot, ahova a világ minden részéből sokan jelentkeznek. Nagynevű betűtervezőket hívnak meg a zsüribe. Két kategória van, japán és latin betűk. Engem az előbbi foglalkoztatott. Nem tudok japánul, de ennek nincs is jelentősége. A grafikai kihívás izgatott. Másnak a japán betű írás, nekem 100 különböző embléma (100 karakter tervét kellett elkészíteni). Megjegyezném, hogy amint a Labirintus elkészítésekor, a Morisawa pályázatra való felkészülés során is köszönettel vettem Virágvölgyi Péter tanácsait.

– 1999-ben az Ön Archian betűje megjelent a FontShop katalógusában.

– Ez is a Labirintussal kezdődött. A szabályos geometriai alakzat betűvé formálása izgatott. A Labirintus volt az én zászlóshajóm, a corpus, az alap, amelynek különféle variánsait készítettem el. A dolog lényege, hogy egyetlen folyamatos vonalból kell kialakítani a betűtestet. Elküldtem a FontShopnak, ahol elvileg elfogadták, azonban számos technikai változtatásra akartak rávenni. A betűk ugyebár az optikai geometria szabályait követik, az én szabályos geometriai formáim ezeknek a szabályoknak nem feleltek meg. Maga Erik Spiekermann glosszázta a terveket. Igazi német alapossággal verte bele az orromat minden egyes optikai hibába, miszerint a függőleges szárak vastagabbnak látszanak mint a vízszintesek, tehát vékonyítani kellene őket. Teljesen igaza volt persze, még akkor is, ha méltatlan volt ez a kioktatás. De az átalakítás annyi további kérdést vetett fel, ami csak aránytalanul sok munkával lett volna megoldható, így elvetettem, új ajánlattal álltam elő.

[A szerkesztő itt nem tudja megállni, hogy ki ne szóljon az interjúból. Spiekermann professzornak technikai értelemben bizonyára tényleg igaza van. Ebben az esetben azonban inkább szakmai vakságról (azt már fel sem merem tételezni, hogy szakmai irigységrol) van szó. Kenyérbetű esetében az optikai szabály kétségkívül megáll. A Labirintus azonban nem erről szól. Ennek a különösen szellemes elgondolásnak éppen a geometriai szabályosság az egyik erőssége, a másik pedig a variálhatóság. Arról nem is beszélve, hogy az egyik betűtervezési paradigmát, a kezdő- és végpontot helyezi új megvilágításba. K. R.]

– Hogyan született az Archian név?

– Az architektúra és Piet Mondrian nevének összeillesztéséből alakult (utóbbinak szól kifejezetten a Boogie Woogie változat). Az Archian tíz változatát terveztem meg, amiből végül hatot fogadtak el, így készült el a 3 standard (Normal, Plastic, Night) és a 3 játékos (Wilmos [Hommage a Huszár Vilmos], BoogieWoogie és az Initial) betűtípus.

– Tavaly decemberben A HungArt Vigadóbeli kiállításán egy különösen szép betűvel jelentkezett.

– Életem ritka szerencsés pillanatainak az egyike, ennek is előzménye van. Kós Károly kalotaszegi kopjafaírás-felfedezéseit nézegettem a családi könyvtárban, és a paraszti szecesszió egyszerű kézi változata nagyon megfogott. 1989-ben próbálkoztam az Eötvös Alapítványnál a vázlatokkal, de nem érdekelte őket. Ott lapultak a tervek a fiókban. 2000-ben úgy éreztem, hogy eljött az idő, talán most van fogadókészség, és pályáztam a HungArt Egyesületnél, és elnyertem az egy éves ösztöndíjat. Így született a Transylvanian Script.

– Mit tervez a jövőben? Mi van még a fiókban?

– A fiók tele van. Dossziékba rendezve. Valahogy úgy van, hogy a kudarcok alakítják a dossziék rotációs rendjét. Ha mondjuk a festészetben már nem érzem a külső megerősítést, akkor a betűs ötleteket veszem elő, azokkal próbálok felejteni. Egy idő után aztán fordul a kocka. A terveket a motiváltság határozza meg, a munkakedvet pedig a siker, elismertség. Ez pedig a megbízások számosságában realizálódik. A világ egyik legnagyobb betűtervező pályázatának díjazottja vagyok, az egyik legnevesebb font-műhely kínálja Archian betűmet, mégsem érnek utol a megbízások.

Felemásra sikerült ez a pálya. Nem érzem magam tehetségtelennek. Talán ez, és a biztos családi háttér adja azt a belső derűt, hogy sértődés, megbántottság nélkül tudok erről beszélni. De a hangulatom kellemesebb lenne, ha a megbízások nyomán elkészült munkáimról tudtunk volna most beszélgetni.

(Kravjánszki Róbert
Digitart, 2003/4)